2014. augusztus 29., péntek

Wherever you are - Hatodik

Itt is lenne a hatodik rész! Szerintem ez a valaha volt legrosszabb rész amit írtam viszont sajnos most csak ennyit tudtam magamból kihozni. Remélem azért velem tartotok ezután az unalmas rész után is (bár ez csak az én véleményem).
Puszi Lolo. xoxo.

UI.: KÖSZÖNÖM a 31 feliratkozóót!!! Imádlak benneteket!!

Stay

Épp, hogy végeztünk a pakolásokkal és díszítésekkel mikor meghallottuk Lauren hangját az előszobából. Mivel mi a garázsban voltunk, ami nem annyira forgalmas hely mint például a nappali így még volt időnk elintézni az utolsó simításokat majd lekapcsoltuk a lámpát és írtam egy sms-st Lau-nak, hogy jöhetnek.
-...a garázsba van csak nem bírom egyedül behozni -hallottuk egyre hangosabban a lány hangját. Mi addig csendben vártuk, hogy mikor fog belépni a bátyám az ajtón. Szerencsére nem kellett sokáig várni de ő viszont volt olyan balfék, hogy az első adandó dologba megbotlik. A legnehezebb dolog ezután az lett, hogy ne nevessem el magam a szerencsétlenkedésén. Viszont ami a legjobban feldobta a hangulatot az egy rekesz ásványvíz volt. Jó ez így eléggé hülyén hangzik de tényleg így volt.
-Hol a faszomba van a villany? -kérdezte magától(?) Ashton miközben össze-vissza tapogatott mindent, keresve a kapcsolót. Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki megfogja a vállam ami minden bizonnyal Jack volt (mivel ő állt mellettem) és ellépett mellőlem megfogva a keresett rekeszt és átnyújtotta a vak bátyámnak. Igazából fogalmam sincs, hogy Jack hogy találta meg ilyen sötétben a vizet de a lényeg, hogy megtalálta. Lehet valami szuper képessége van amivel lát a sötétben!! Na jó ezt én se gondoltam komolyan!
-Kösz -mondta Ash mire mi hangosan felnevettünk amivel egy időben Lauren felkapcsolta a villanyt és együtt üvöltöttük a bátyám arcába, hogy 'BOLDOG SZÜLINAPOT!' majd még jó erősen meg is szorongattam. Azért mégis csak az én bátyám 19. születésnapját ünnepeljük, aki csak úgy mellékesen teljesen ledöbbent minket látva. -Ki evett hagymát? -kérdezte nevetve miután már mindenki kiszállt az aurájából. Persze nem kellett több senkinek sem, újra kitört mindenkiből a nevetés miközben odamentek a többiek is Ashton-hoz majd jó erősen megölelgették vagy éppen lepacsiztak vele.

Az este nagyon jó volt. Ash hihetetlenül örült a bulinak és persze a tőlünk kapott ajándékoknak is. Alex-el és Jack-el baromi sokat hülyéskedtünk és persze fogyasztottuk az italokat. Persze nem csak mi. Én viszont csak mértékkel ittam az alkoholos italokból. Köztudottan nem bírom a piákat mivel gyorsan becsiccsentek tőlük. Így nekem elég volt két kevéske boros kóla és már jól is éreztem magam. Cal, Rian, Hanna, Jack és Ash viszont egy kicsit többet ivott a kelleténél így őket egy idő után hazavittük, illetve Ash-t nagy nehezen ágyba bújtattuk, Lau szobájában. Akkor már szavak nélkül tudtuk, hogy vége a bulinak mivel a fél társaság kidőlt, ami valljuk be jól jött mivel addigra már mindenki elfáradt.
Mielőtt azonban leléptünk volna megbeszéltük, hogy másnap visszajövünk segíteni pakolni. Legalábbis én biztos! Azért mégsem akarom, hogy szegény Lauren takarítson mindent. Én is benne voltam a szervezkedésben így az a minimum, hogy segítek eltakarítani utána.
Végül a buli után Luke-ékhoz mentünk. Már olyan fáradtak voltunk, hogy semmihez sem volt kedvünk. Amint beértem a szobájába, egy zsákhoz hasonlóan dőltem el az ágyán amit szemét módjára kis is röhögött. Ő addig levetkőzött egy alsóra míg én csak nagy nehezen tudtam felállni az ágyról majd felvenni egy alvós pólómat a fürdőben. Ide-oda fél év, én még akkor sem merek előtte öltözni vagy éppen vetkőzni. Nem mintha szégyellném magam, viszont félek, hogy ezzel is csak "kínoznám". Így végül egy pólóba és bugyiba feküdtem le, majd szorosan mellé kuporodva szívtam be az illatát ami secperc alatt lökött át álomországba.

***

Reggel édes horkolásra keltem amit először nem tudtam hova tenni. Luke sosem szokott horkolni. Legalábbis eddig még nem vettem észre. Viszont most rajta kaptam. Bár igaz, alig hallható már inkább csak szuszogásnak nevezhető, de nagyon aranyos. Ajkai egy kicsit elnyíltak amit már többször is észrevettem rajta alvás közben. Ilyenkor alig tudom megállni, hogy ne csókoljam meg. Viszont most muszáj egy kicsit tartanom magam. Miatta, és persze miattam is, de főképp a mellettem fekvő uraság miatt. Nem akarom, hogy megint veszekedjünk. Ahhoz túlságosan is szeretem, hogy egy ilyen miatt legyünk "haragban".
-Édesem -morogta majd fejét a mellkasomra hajtotta. Nagy levegőt vett majd nyomott egy csókot a kulcscsontomra. -Nem tudok aludni úgy ha figyelsz -morogta mire értetlen fejet vágtam.
-Nem is aludtál már! -kuncogtam mivel mikor ajkai elemzését folytattam gondolataimban észrevettem, hogy fél szemmel rámpillantott. -Meg egyébként is arra keltem, hogy horkolsz. Nem én keltettelek fel!
-A-a! Te keltettél fel a bámulásoddal! -mondta a végén már nevetve. Csak megforgattam a szemeimet majd kikeltem Luke mellől és a táskám keresésére indultam. Tegnap mielőtt elmentünk volna Ash meglepi bulijába áthoztam egy táskát amibe beledobtam pár ruhadarabot. Miután ráleltem a szütyőre gyorsan kivettem a ruháimat majd beslisszoltam a fürdőbe még Luke előtt. Csak kuncogva, fejet rázva konstatálta, hogy beelőztem így ha jól gondolom még visszadőlt az ágyba.
Pillanatok alatt letusoltam majd felvettem a ruháimat. A tükör előtt állva néztem végig a magamon amin muszáj volt mosolyognom. A hajam brutális így újra felkötöttem miközben ujjaimmal próbáltam kifésülni. Felkötöttem egy bandana-t majd újra végig nézve magamon megállapítottam, hogy már sokkal elfogadhatóbb a külsőm. Így miután összepakoltam a ruháimat amit levettem már mentem is ki Hemmo-hoz akit az ágyon elterülve találtam.
-Mike írt, hogy mikor mehet hozzád rajzolni! -nevetett miközben a telefonját ledobta az ágyra és mosolyogva bement mellettem a fürdőbe.
Csak nevetve megráztam a fejem majd írtam Michael-nek, hogy amint hazaérek Lauren-éktől, neki látunk a rajzolásnak. Eddig csak virágokat rajzoltattam Mike-al, viszont múltkor kikérte magának, hogy 'Nem vagyok buzi, hogy virágokat rajzolgassak!' ezért ma Ashton-t kell majd lerajzolnia! Már csak a vicc kedvéért is!
-Luke! -szóltam be az ajtó előtt állva úgy, hogy hallja is az említett. -Átmegyek Lauren-ékhez, ha kész vagy gyere át hozzánk, vagy ha végeztünk a takarítással visszajövök! -mondtam miközben egy nagy csapódást hallottam bentről. Rögtön a legrosszabbra gondoltam. Remélem, hogy nem esett semmi baja!
Már lassan azon voltam, hogy bemegyek és megnézem mi történt mire kinyílt az ajtó előttem, ami mögött Luke állt piros arccal egy törülközővel a derekán. Értetlenül néztem végig az előttem álló vizes srácon viszont sajnos -vagy nem- de a tekintetem képtelen volt elszabadulni vizcseppektől csillogó testéről. Egyedül édes nevetése tudott visszarepíteni gondolataimból és csak egy csókot lehelve ajkaimra visszacsukta az ajtót.
Hirtelen nem értettem magam. Eddig még sosem váltott ki belőlem ilyen szintű érdeklődést Luke teste illetve adottságai. Most pedig egyszerűen nem tudok másra gondolni. Fogalmam sincs mi történhetett ami ekkora vágyat keltett bennem a teste láttán. Lassan pedig átvették a gondolataim felett az irányítást a mocskosabbnál mocskosabb gondolatok.
Miután észhez tértem, felvettem a táskámat majd lementem Liz-hez a konyhába, hogy elköszönjek tőle. Azért az elég nagy bunkóság lenne, ha köszönés nélkül mennék el. Aranyosan megölelt majd adott két puszit és már mentem is Lauren-ékhez.
Egész út alatt azon gondolkoztam, hogy vajon mi lehet a bátyámmal. Lehet még most is alszik ami az ő esetében lehetséges. Vagy csak ül egy széken a garázsban és nézi ahogy takarítanak körülötte. Az kétlem, hogy egy ilyen este után segítene bármiben is. Azért ő még mindig az én bátyám.
Lassan meg is érkeztem. A garázs ajtó nyitva volt, így bementem azon és szembe találtam magam Calum-al és Hannával.
-Sziasztok! -intettem nekik egyet miközben felkaptam egy zsákot és amit találtam szemetet már pakoltam is bele. -Ash és Lau? -kérdeztem őket mire csak megrántották a vállukat. Ja oké! Elfelejtettem, hogy másnaposak. Gondoltam nem fájdítom a fejüket a hangommal így csak csendben pakolásztunk egy ideig. Sajnos ez idő alatt újra elárasztották a fejem a mocskos gondolatok. Fogalmam sincs mi van velem...
Aránylag gyorsan végeztünk a takarítással. Később beugrott Alex és Zack is segíteni ami tényleg jól jött. Lauren  is segített miután Ash-el hoztak a boltból még zsákokat. Persze ahogy gondoltam, Ash nem csinált semmi világ megváltó dolgot. Esküszöm Harry, Ash kiköpött mása. Tőlük kitörhetne a harmadik világháború is a szobájukban akkor sem kezdenek neki takarítani. Én és anyu szoktuk őket kirobbantani a szobájukból. Ez általában csak Ash-nél szokott működni. Harry pedig csak nagy ritkán mozdul ki. Nem is értem...
-Nem megyünk el délután gokart-ozni? -kérdezte Calum mire nekem rögtön fülig ért a szám. Imádok gokart-ozni. Szinte már törzs vendégnek számítunk a fiúkkal a pályán. Ott szoktuk tölteni az időnk egy részét ha nem kell próbákra rohangálniuk vagy fellépésekre.
-De mennyünk! -válaszolt úgy mint egy tíz éves kisgyerek, Ashton miközben bőszen chat-elt valakivel. Fejet rázva néztem, persze csak pillanatok választottak el attól, hogy ne nevessem ki. Hogy miért? Mert jó tesó vagyok.
-Ajaj! -nyögte Zack. -Ha szemmel ölni lehetne, Lauren már porrá égette volna Ashton-t! -nevetett mire értetlenül néztem a basszus gitárosra majd az említett lányra aki szinte szikrákat szórva nézett a még mindig a chatelésbe belefeledkező bátyámra. Végül Calum már krákogással próbálta felhívni Ash figyelmét a helyzetre ami szerencséjére sikerült is. Lauren nagyon féltékeny típusú lány. Szinte sosem nézi jó szemmel ha más lányokkal beszélget Ashton, amit persze megértek mivel már adott okot a bizalmatlanságra.
-Ash! Ezt jól jegyezd meg! Ha egy nő féltékeny, jobban nyomoz mint az FBI -mondta Alex mire három értetlen pillantást kapott. Tőlem, Hannától és persze attól is akire ezzel a mondatával célozni akart miközben a fiúk hangos nevetésétől zengett az egész garázs.
Végül miután Ash feltehetőleg megbékíteni akarta barátnőjét mi addig megbeszéltük a programunk menetét. Úgy döntöttünk, hogy én fogok utazni az amerikai srácokkal (igaz Alex angol de mindegy), nehogy eltévedjenek. Belőlük még azt is kinézem, hogy hülyének veszik a GPS-t és letérnek a megadott útról. Épp ezért vállalkoztam a feladatra, hogy négy 25-26 éves rockert elirányítsak egy gokart pályához.

-Szóval ma mit rajzolunk? -kérdezte Mike miközben összecsapta tenyereit majd kíváncsian nézett rám.
-Hát arra gondoltam, hogy mivel neked a virágok túl buzisak -mosolyogtam rá mire ő csak bőszen bólogatni kezdett. -Ezért ma egy komolyabb feladatot adok neked -mondtam sejtelmesen.
-Végre valami kihívás! -mosolygott. -Na mondd már! Esküszöm jobban lefestem neked a Mona Lisa-t mint Picasso!
-A Mona Lisa-t nem Picasso festette hanem Da Vinci! -mondtam értetlenkedve mire csak legyintett egyet és egy filcet a kezébe véve nézett rám csillogó szemekkel a feladatát várva. -Szóval -nevettem fel az előző jelenetre visszagondolva. -Ma Ashton-t kell lerajzolnod -mondtam mire 'Pff'-ölt egyet.
-Ez nem kihívás! -legyintett majd maga elé húzott egy papírt és nekikezdett. Hát oké! -mondtam magamban majd elővettem én is egy papírt amire elkezdtem rajzolni. Viszont én maradtam az uncsi virágoknál.
Munka közben megérkezett Hanna, Calum és Luke is. Ashton szerintem nem mer hazajönni mert fél, hogy Mike úgy lerajzolja, hogy még a végén magára ismer. Bár kitudja!?
Luke szinte rögtön levágódott mellém a kanapéra mire felszisszentem. Kérdőn nézett rám mire, szavak nélkül megértettem magam vele. Csak megcsúszott a kezem így majdnem elrontottam az eddigi rajzomat. Nem lett volna akkora nagy tragédia de azért sajnáltam volna eldobni a végén mert csúnya.
-Mi jót rajzoltok? -kérdezte Hanna visszarepítve gondolataimból miközben odalépett mögém. -Ez egy csokor zsálya! -mosolygott büszkén mivel felismerte a rajzomon szereplő virágot majd megveregette a vállamat és tovább állt. -Mike ez meg mi?
-Kérlek szépen ő egy Irwin -mosolygott.
-És kinek van ilyen nagy feje az Irwin családból? -kérdezte nevetve mire felkaptam a fejem és megnéztem Michael eddigi munkáját.
-Hát Ashton-nak! -vágta rá mosolyogva mire Calum és Luke is felnevetett. Előbbi még le is fényképezte ahogy éppen készül az alkotás, majd posztolta is.

"Most nem tudom, hogy ez egy UFO akar-e lenni, vagy ahogy Mike állítja, Ashton! Szerintetek? @Michael5SOS"

Majd miután el készült, Mike is kiposztolta twitterre és még meg is jelölt benne. Nem volt ellenemre mivel csak egy jót mosolyogtam rajta. Viszont ami a legjobban meglepett, hogy a srácok posztjai után több mint háromszáz követőm lett.

"Szerintem már gondolkozhatok is egy képző művészeti egyetemen! Kösz a fejlesztést @IrwinNora"

-Hát én ehhez nem szívesen adnám a nevem -nevetett Luke miközben a kezében lévő rajzot nézegette amit Michael készített. -Ehhez sokkal inkább, de úgy is mindenki tudná, hogy nem én csináltam -mosolygott a kezében a két rajzzal majd adott egy puszit az arcomra és visszaadta őket.
-Akkor tetszik? -kérdeztem tőle csillogó szemekkel.
-Hogyne tetszene? -kérdezett vissza. -Sokszor nem értem, hogy hogy lehetsz ennyi mindenben ilyen tehetséges! -mondta miközben átvetette az egyik karját a vállam felett és úgy húzott magához közelebb.
-Tudod, míg neked tökéletes hangod van, nekem fejleszthető képességeim vannak amiket bárki megtanulhat -mondtam mire megrázta a fejét.
-Az már biztos, hogy nem értünk egyet ebben -mondta mosolyogva és már vártam az okokat, hogy miért nem. Viszont úgy tűnt rám hagyta, így elkönyveltem magamban egy fél sikert ezzel kapcsolatban.
-Szeretlek! -mosolyogtam miközben a szemébe néztem majd megcsókoltam.
-Én is Kicsi lány! -hallottam meg magam mögül Calum hangját mire felnevettem. Lehetetlen esetek!

3 megjegyzés:

  1. Butuska Lolo! :D :D Egyáltalán nem unalmas és rossz rész! Imádtam minden sort! <3 Várom a kövit és puszi: Cat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hyy!!!
      Aranyos vagy! Örülök, hogy mindig kommentelsz ami nekem végtelenűl jól esik! Örülök, hogy tetszik a rész, pedig azt hittem, hogy borzalmasra sikeredett!!
      Sietek vele!
      Puszi Lolo. :*

      Törlés
  2. DRÀGA Loretta te nem vagy normális (jó értelemben)ez eddig a kedvenc részem olyan kis cuki!
    (remélem nem veszed rossz néven amit mondtam)
    Puszi:Letti

    VálaszTörlés