2014. szeptember 24., szerda

Wherever you are - Kilencedik

Bocsánat a sok késés miatt!!! Ezért a mai rész egy kicsit izgalmasabb lett. Legalábbis remélem nem bánjátok, hogy sikerült beleírnom a történetbe egy +18-as részt! Ja és megint csak szeretném megköszönni a 38 feliratkozót és a 9 710 látogatót! Imádlak benneteket!!! Remélem kapok néhány kommentet a késés ellenére is!
Puszi!!! Lolo. xoxo.

Edge Of A Revolution (A kép saját)


Ashton Irwin:

Alig értem haza a próbáról már is mentem Lauren-ért. Gondoltam meglepem mielőtt újra elmennénk, így ma elviszem vacsorázni. Gyorsan hazaugrottam anyu autójáért majd már mentem is a könyvesboltba ahol Lauren dolgozik. Egy szál rózsával léptem be a bolt ajtaján majd tekintetemmel rögtön szerelmemet kerestem. Szinte rögtön megtaláltam. Mint mindig most is a romantikus könyvek előtt ült és szokásához híven bele-bele olvasgatott néhány műbe. Mosolyogva léptem elé de még így sem nézett fel rám. Halkan elkuncogtam magam mire látszólag összerezzent. Fel sem pillantott rám már rögtön felállt a földről, lesöpörve az öléből a könyveket és a nyakamba ugrott. Szorosan magamhoz öleltem miközben beszívtam édes illatát amit sosem tudok megunni. Imádom a finom rózsa illatát.
-Hát te? -kérdezte mosolyogva miközben csókokat lehelt ajkaimra. Szinte meg sem tudtam szólalni, folyton puszikkal bombázta számat.
-Elviszlek vacsorázni! -jelentettem ki mire meglepetten nézett fel rám.
-Jézus! Ashton! Miért nem szóltál! -akadt ki. -Hogy nézek ki? Szerinted ilyen szerelésben elmegyek vacsorázni? -kérdezte viszont ismerem és tudom, hogy még vagy ezer kérdéssel bombázott volna így egy csókkal folytattam szavait belé. Lassan ízlelgettem vörös ajkait amiért minden nap sóvárgok. Puha ajka ráérősen elnyílt amit kihasználva rögtön befurakodtam nyelvemmel amivel övét masszíroztam. Sosem tudok betelni egyetlen egy csókjával sem. Szinte mindig folytatásért epedezek. Tudom telhetetlen vagyok, de ha egyszer imádom!?
-Ash! -szólt Lau mire lassan elhúzódtam tőle egy kicsit, viszont még mindig csukva tartottam a szemeimet. -Nem ugrunk haza? Át szeretnék öltözni! -mondta kiskutya szemekkel mire lassan megráztam a fejem.
-Hidd el, hogy így is úgy is te vagy a legszebb! -mondtam mire belecsapott a vállamba és elment mellettem.
-Szeretlek! -kiáltotta utánam nevetve mire elkuncogtam magam. Lassan indultam utána az öltözőbe ahova be is mentem. Nem lepődött meg. Már nem ez az első eset, hogy benyitottam hozzá miközben öltözött. És nem is egyszer szeretkeztünk már itt. Viszont most ahogy beléptem és megláttam félig meztelen testét szinte rögtön elvesztettem a fejem és magamhoz rántva egy szenvedélyes csókba részesítettem. Nevetve vált el tőlem miközben én még mindig szorosan tartottam magam előtt fenekébe markolva. -Nem vagy egy kicsit telhetetlen szívem? -nevetett miközben ujjai köré csavarta egy tincsem és azzal kezdett el játszani.
-Belőled sosem elég! -mondtam miközben ajkaim övét súrolta. -Még a sok is kevés -nevettem el magam mire lágyan megcsókolt. Gyengéden belemarkoltam fenekébe mire felnyögött viszont nem sokkal utána el is húzódott.
-Ha most nem hagyjuk abba, nem tudunk elmenni vacsorázni -mondta. -Egyáltalán hova megyünk?
-A mekibe! -mondtam mire az eddigi mosolya hirtelen eltűnt az arcáról. Tudta, hogy csak hülyéskedem viszont jó volt bosszantani. -Egyébként itt van egy köpésnyire az étterem -mondtam.
-Jaa a Gloria étterem? -kérdezte mire bólintottam. -Úú ott nagyon finom a gyros! -mondta mosolyogva mire újra magamhoz húztam egy csókra majd magára hagytam és inkább kiléptem az öltözőből mert ha továbbra is bent maradok, akkor biztos, hogy nem jutunk el az étteremig.
Aránylag gyorsan végzett majd mikor kilépett az ajtón már meg is fogtam a kezét is elköszönve a bent lévő lányoktól már mentünk is az étterembe. Leültünk egy random asztalhoz de addigra már mellettünk is állt egy pincér. Le is daráltuk, hogy mit kérünk majd már le is lépett a rendeléssel. Lauren gyrost én pedig négy sajtos pizzát kértem. 
Míg ki nem hozták a kajákat addig tartalmasan elütöttük az időt. Én mint mindig járattam a számat, míg Lauren folyton nevetett. Nem egy lenéző pillantással találtam szembe magam miközben szétnéztem az étterembe, viszont akkor az érdekelt a legkevésbé. A lényeg az volt, hogy egy jó napot eltölthessek a barátnőmmel úgy ahogy azt mi szeretnénk és éppenséggel nem érdekelt senki más rajta kívül!

Ahhoz képest, hogy mennyi időre számítottam, gyorsan kihozták a rendelésünket majd jóízűen enni kezdtünk. Néha-néha csórtunk egymás tányérjáról egy-egy falatot, viszont ez nálunk már megszokott volt.
A pizzám nagysága ellenére is előbb végeztem a vacsorával mint Lauren így közben volt időm kifizetni a számlát. Vicces volt nézni ahogy teli szájjal a fejét rázza és kapálózik az ellen, hogy én fizessek, de végül én nyertem! Hogy jönne már ki az, hogy én hívtam el és hoztam el erre meg ő fizeti ki a kaját? Hát eléggé szarul.
Próbálta eljátszani a sértődöttet de nem sokáig bírta. A végén már mosolyogva csimpaszkodott bele a nyakamba az autó mellett állva. Lassan felé hajoltam majd lágyan megcsókoltam.
-El sem tudod hinni, hogy most mennyire kívánlak! -suttogtam a fülébe amit mosolyogva hallgatott. Légzése hirtelen nehézkés lett miközben felfogta szavaimat. Édesen felkuncogott mire erősen magamhoz húztam és szenvedélyesen megcsókoltam.

Ahogy beértünk a házba Lauren a kezemet fogva húzott a szobájába. Állítása szerint, senki sincs a házba így nyugodtan csinálhatjuk azt amit akarunk. Először nem vettem a célzást, csak később esett le a dolog aminek nem kell mondanom nagyon örültem!
-És mit fogunk csinálni? -kérdezte miközben a szemeimbe nézett. Óóh mintha nem tudná!
-Ha engeded, kicsit megszeretlek. -mosolygott miközben kezeimet csípőjére tettem és úgy irányítottam az ágy felé.
-Kicsit? -kérdezte mire elnevettem magam miközben hátradöntöttem az ágyon és felé magasodtam.
-Akkor nagyon. -mosolyogtam miközben kacsintottam egyet.

Lauren Medley:

Újra felém hajolt és végre megcsókolt. Mosolyogva hunytam le pilláim és élvezem az érintéseit miközben próbáltam viszonozni is. Szinte pillanatok alatt került le rólam a ruha így már csak egy szál fehérneműben feküdtem alatta. Ha belegondolok ez így nem ér, míg nekem sokkal többet kell dolgoznom, hogy egy alsóban legyen, ő addig csak lehúzza a ruhám cipzárát és már el is érte a célját.
Beleültem ölébe, majd szép lassan közelítve felé újra megízleltem ajkait. Kezemet addig pólója aljára csúsztattam és vettem le róla az anyagot. Míg kibújtattam a pólóból, csókunk megszakadt így mielőtt újra ajkaihoz hajoltam volna körmeimet végighúztam izmos hasán egészen a nadrágjáig. Tudtam mire gondol, már arra készült, hogy újra lefektessen az ágyra és csókolgasson ahogy ő akarja. Ám én még nem akarok újra alatta feküdni míg meg nem szabadítom a nadrágjától. Mosolyogva nézett végig rajtam, ami engem csak jobban felizgatott. Imádom ahogy mosolyog. Azok a gödröcskék még mindig megőrítenek.
Míg ajkaink egymásnak tapadva játszottak addig én nadrágja gombjával bíbelődtem. Szerencsémre rögtön vette az adást, és segített levenni magáról a farmert. Miután földet ért az anyag végig pusziltam az izmait majd a nyakát is. Hirtelen felmordult és fordított a helyzetünkön. Úgy látszik elege lett a kényeztetésből és már legszívesebben nekem rontana.
Egy pillanatra felemelt, gondoltam a melltartómat akarta kikapcsolni amit jól is gondoltam. Nem sokkal később már éreztem ahogy enged a fogásából a csipkés anyag, amit szépen le is vett rólam majd eldobta a szoba valamelyik sarkába. Hát igen, egyszerűen nem tudja letagadhatja önmagát. Muszáj volt eldobnia.
Miután megfosztott a darabtól újra ajkaimra támadt. Újra megemelt egy kicsit, csak hogy derekamhoz érhessen. Lassan elkezdi simogatni az említett helyet miközben csókjai lecsúsznak ajkamról egészen melleimig. Kicsit elidőzik majd újra lejebb indult. Teljesen kikészít a lassú és egyben finom csókjaival. A türelmem fogyóban míg a testem egyenesen lángolni kezd mikor megérinti nőiességemet. Úgy látszik nem felejt és visszaadja a múltkori dolgokat és csak a bugyimon keresztül kezd el simogatni.
Halkan felmordultam majd változtattam helyzetünkön. Meglepetten nézett rám csillogó zöld szemeivel mire nem tettem semmi mást csak megcsókoltam. Felnevetett majd rögtön el is hallgatott mikor csípőmet férfiasságához nyomtam. Halkan felnyögött miközben folytattam ammit elkezdtem és letámadtam hívogató ajkaira.
Próbáltam róla leszedni boxerét ami már az utolsó ruhadarabot jelentette volna, viszont mindig visszahúzott egy csókra. Már lassan letettem róla, hogy megszabadítom az anyagtól mikor ő maga kezdte el gyűrögetni a finom anyagot miközben én nyakát csókolgattam. Hirtelen megéreztem lüktető férfiasságát ölemnél ami egy hangos nyögést váltott ki belőlem. Felkuncogott majd egyik kezével átölelve maga alá helyezett.
Már égtem, szabályosan lángoltam. Mindenemmel akartam, kívántam úgy mint még soha senkit. Minden egyes porcikám odáig volt érte, és csak azt akarta, hogy hozzám érjen. Hogy magamban tudhassam, és együtt jussunk el a csúcsra. Ordítani tudtam volna annyira vágytam rá. És türelmetlenül vártam, hogy végül egy éjszakán át boldogítsuk egymást.
Újra ajkaimon éreztem száját miközben fenekembe markolt. Éreztem ahogy csípőmre helyezi kezeit majd megragadva a bugyim szélét lehúzta rólam. Szenvedélyesen tapadt ajkamra miközben ujjaimmal haját markolásztam.  Éreztem, hogy megemel egy kicsit, viszont nem értettem miért. Csak akkor jöttem rá mit is szeretne mikor megéreztem bejáratomnál férfiasságát. Rövid csókokat lehel ajkaimra majd hirtelen egy sikoly hagyja el a torkomat. Belém hatolt! Egy pillanatra megállt míg én szapora lélegzetemet próbáltam korrigálni, de egyszerűen nem ment, majd újra mozogni kezdett, előidézve belőlem a kisebb nagyobb nyögéseket. A vérnyomásom pillanatok alatt emelkedett meg. Minden egyes döfésénél közelebb érzem az orgazmust és a beteljesülést.
Éreztem, hogy megremegett bennem pénisze ami tudatta velem, hogy ő sincs már messze az orgazmustól. Pár lökésre voltunk már csak az eufólikus érzéstől mikor hirtelen egy nagyot döfött rajtam ami mindkettőnket felrepített a csúcsra. Megéreztem magamban nedvét ami kitöltött belülről. Végzett még pár levezető lökést majd lassan kicsusszant belőlem és mellém feküdt. Mindketten szaporán vettük a levegőt, szinte alig tudtam szabályozni.
-Szeretlek! -nyögte ki mire felé hajoltam és megcsókoltam.
-Én is! -mondam fáradt hangon miközben magunkra húztam a takarónkat. Nem kellett több szó vagy cselekedet, seperc alatt elnyomott minket az álom.

3 megjegyzés:

  1. Loloo! Mit is mondjak?! :o Csodás volt, mint mindig minden bejegyzés! <3 Kicsit hiányzott Luke meg Nora, de remélem majd a köviben benne lesznek. :)
    Addig is ölel és puszil:
    xxCat

    VálaszTörlés
  2. Sziaa!!!!
    Nagyon szépen köszönöm, hogy állandó olvasóm és kommentelőm vagy! Imádlak érte!!!!!! Köszi és örülök, hogy tetszik! A mai részben már benne lesz Nora és Luke is! Remélem tetszik majd! (legalábbis remélem, hogy ma végzek vele)
    Sok sok puszit és kitartást!!! Lolo.

    VálaszTörlés
  3. Hát ez is jó volt .
    De tényleg egy kicsit hiányoztak a többiek.
    De azért jó volt ,így tovább.
    Puszi:Letti

    VálaszTörlés