Wherever you are - Huszonkettedik

Már egy hete volt, hogy összekaptunk Ash-el. Azóta sokat kérdezgeti, hogy mit tudok Lauren-ről és, hogy mikor beszéltem vele utoljára. Aranyos volt, ahogy érdeklődött, viszont a szívemre kötötte, hogy el ne merjem mondani a lánynak. Max csak akkor, miután már tényleg beszélt vele. Egyébként fogalmam sincs, mire vár. Miért nem beszélt még vele?! Ideje pedig annyi lett volna rá, mint az óceán.

Luke pedig egyre izgatottabb. Alig láttam a héten, folyton a stúdióban volt. Nagyon bele lendült mostanában a dalírásba. Calum szerint, Luke-ot most olyan szintű ihlet bomba találta el, amiből akár a héten már egy toplistás albumot állíthatnának össze! Nagyon büszke voltam rá ugyan is tényleg mindent beleadott. Fáradhatatlanul nyomta és még az éjszaka közepén is képes volt kiugrani az ágyból, hogy leírja a sort, ami eszébe jutott.

Végül tegnap úgy döntöttünk, hogy egy kicsit lemegyünk a strandra, Luke-nak is jól esik majd egy kicsit kikapcsolnia illetve a napon lenni. Már majdnem egy hete nem láttam fél óránál több ideig a napon. Kell egy kis D vitamin!

Alig vártam egész nap a délutánt. Szerencsénkre, erre a napra, sőt az elkövetkezendő hétre is kitűnő időt jelentettek, így nem kellett félnünk, hogy végül az időjárás elrontja a programunkat.

Lassan megjelent, fürdőnadrágban és egy laza trikóban. Addigra már én is átöltöztem egy lazább cuccba, ami alatt természetesen a fürdőruhám volt. Mosolyogva lépkedtem le a lépcsőről majd onnan leérve egyenesen szerelmem karjai közé kerültem. Jó volt újra érezni és tudni, hogy itt van velem. Hogy végre valahára együtt tudunk egy kicsit lenni.

-Hagyjad kicsim majd én -mosolygott rám Luke miközben én a naptej elkenésével próbálkoztam a hátamon. Lassan kioldotta a felsőmet, már vizes kezével, míg én elől lefogtam, majd lassan elkezdte a bőrömbe masszírozni a krémet.

-Luke! -szóltam neki mikor már kezei hasamra tévedtek és nyakamat kezdte el csókolni. -Hülye! Nyilvános helyen vagyunk, ne csináljunk címlap szorit -kuncogtam mire Ő édesen nevetni kezdett.

-Csak úgy mondom, hogy belőled sosem tudok betelni -suttogta a fülembe. -Legszívesebben itt magamévá tennélek most -morogta a fülembe miközben az én testem libabőrössé vált, ahogy lehelete a bőrömhöz ért.

-Bekötöd a felsőm? -kérdeztem mire lassan végigsimított a hátamon, ami megremegtetett és végre bekötötte az anyagot. Kuncogva fordított maga felé majd egy csókra húzott volna, viszont elhúzódtam tőle. Ha ő kínozhat az érintéseivel, én miért nem kínozhatnám valami mással?

Döbbenten kezdte el fürkészni arcomat miközben egyre erősebben ölelt magához. Megsajnáltam szegényt így ajkaihoz hajoltam és vártam a reakciójára. Ő sem közelített, és én sem. Azonban így már meg is volt, hogy mivel vághatok neki vissza az előbbiekért. Már csak hajszálak választották el ajkainkat miközben néha-néha megérintettem őket. Ám nem hagytam neki, hogy csókot csenjen. Már ajkaim után kapott volna mikor elengedtem nyakát és a víz felé kezdtem szaladni. Viszont ahogy sejtettem utánam is iramodott. Már majdnem a vízben voltam, mikor a derekamon megéreztem erős karjait, amikkel maga felé perdített és végül letámadta ajkaimat.

Birtoklóan magához szorított miközben ajkaink forró táncot jártak. Karjaimat nyaka köré kulcsoltam úgy húztam magamhoz még közelebb, ami már szinte lehetetlennek bizonyult. Annyira egymásnak voltunk már feszülve, hogy csoda lett volna, ha egy hajszál elfér közöttünk. Próbáltam minden egyes pillanatát kiélvezni annak, hogy ajkai enyémeket falták. Hogy újra itt van, és csak velem foglalkozik.

Kuncogva váltam el tőle miközben tekintetünk egybe olvadt.

-Tudod, annyira gyönyörű kék szemeid vannak! -mondtam neki miközben a hajába túrtam. Mosolyogva nézett szemembe majd ajkaimra és újra szemembe. Láttam rajta, hogy legszívesebben abba se hagyta volna a csókunkat, nem hogy még arról csevegjen milyen helyes. Bár kétlem, hogy ellenére lett volna, mivel csak növeltem vele az egóját.

-Lehet, viszont ezekkel is csak téged látlak a legszebbnek -mondta édesen miközben egy csókot lehelt homlokomra.

- Aaahj mikor lettél ennyire nyálas Hemmings? –kérdeztem egy nagy mosoly kíséretében miközben egy kicsit eltoltam a fejét az arcomtól, mire ő nevetve belemarkolt a fenekembe. –Hülye! –mondtam egy kis szemforgatás kíséretében.

Miután sikeresen le tudtam állítani Luke kezeit egy időre, lassan, fokozatosan lépkedtünk be a még hidegnek mondható vízbe, viszont pár perc múlva már teljesen megszoktuk. Boldogan úsztam Luke-hoz aki épp akkor jött fel a víz felszínére. Csillogó szemekkel néztem vizes haját, ami bár nekem nem annyira ritka látvány, mégis abban a pillanatban láttam a leghelyesebbnek.

-Emlékszel, hogy nem is olyan rég elszakítottam véletlenül a bikini alsódat? -kérdezte miközben magához húzott.

-Persze! Az egyik kedvenc bikinim volt! -mondtam. -Haragszom is rád érte! -jelentettem ki miközben Ő mosolyogva nézte, ahogy magyarázok.

-Igen? -kérdezte szemöldök ráncolva mire én elnevettem magam. Mosolyogva közelebb hajolt majd édesen megcsókolt. Pár pillanatig tartott csak majd el is húzódott. Kár volt. Még szívesen élveztem volna érintését. -Még mindig? - kérdezte mire bólintottam. Nem kellett sokáig várnom, el is értem a célomat. Újra ajkaimhoz hajolt, amit ráérősen csókolni kezdett, amivel nagyon is fel tudott tüzelni. Persze mindezeket a kis szemét, nagyon is jól tudta. -Most? -kérdezte mire mosolyogva megráztam a fejem. Csak felnevetett miközben karjait megéreztem csípőmön, majd még közelebb húzott magához. Hirtelen viszont felemelt és beledobott a vízbe.

-Néha úgy utállak -nevettem miközben próbáltam hajam hátra simítani mire Ő édesen felkuncogott.

Még maradtunk pár percet, viszont lassan meg is untuk a pancsolást, így inkább kisétáltunk a partra ahol elhatároztuk, hogy elmegyünk valamerre üdítőt venni.

Épp, hogy kiértünk a forró homokra már is egy ismerős arccal találtuk szembe magunkat. Az ismerős pedig nem volt más, mint Ashton, aki akkor a szokottnál is szomorúbb volt.

-Szia Ash! –köszönt neki Luke egy kissé feszülten, amit hirtelen nem tudtam hova tenni. Eddig annyira felszabadultnak és boldognak tűnt, hogy végképp nem értettem a feszültség mivoltát. Remélem nincs nagy gond!

-Mizujs? –kérdeztem miközben megfogtam a törülközőinket, majd az egyiket Luke-nak adtam, míg a másikat magamra terítettem. Próbáltam egy kicsit oldani a pár perc alatt beállt, kínos csendet, viszont éreztem, hogy valami nem oké. Látszott Ashton arcán, hogy vonakodik és zavarodott is egy kissé, biztos valami komoly dolog történt.

-Hívtak minket a kiadótól –mondta, csakhogy ezzel nekem nem mondott túl sokat, viszont Luke arcára olyan döbbenet ült ki, amitől még én is megborzongtam. –Azt akarják, hogy utazzunk el a New York-i stúdiójukba és vegyük fel ott az új számokat.

Hirtelen végig szántott rajtam a hideg és a libabőr, a hír hallatán. Nem akartam, hogy újra elmenjenek! Végül is, nemrég kaptam még csak vissza őket. Nem akartam megint több ezer mérföldre lenni tőlük. Akár ha csak egy hétről is van szó. Persze nagyon büszke vagyok rájuk, örülök, hogy egy újabb mérföldkőhöz értek. Viszont ezek mellett baromira fognak hiányozni.

- Mennyi időről lenne szó? –kérdeztem miközben már szárazra töröltem magamat a törülközővel, míg Luke még mindig döbbent arccal nézett bátyámra. Hírtelen nem is tudtam mit kezdjek a döbbenetével, így inkább figyelmen kívül hagytam.

- Szerintem azt jobb lenne, ha otthon mondanám el –mondta a bátyám, miközben egy cseppet követtem szememmel, ami éppen akkor szántott végig Luke tökéletes hátának ívén.

- Akkor menjünk is! –mondta Luke miközben gyorsan megtörölte magát majd már fogta is a cuccainkat és elindult a kocsihoz velünk együtt.

Miután hazaértünk és Ashton elmondta a nagy hírt, el is mentem otthonról. Egy kicsit kiszellőztetni a fejemet és gondolkozni. Egyedül szerettem volna lenni egy kis időre. Mert fájt a tudata, hogy elmennek.

Már sokszor voltam így. Ebben a helyzetben, ezzel az érzéssel. Mégis, még most is úgy élem át az egészet, mintha most történne meg először. Félek, hogy elveszítem őket. Sőt ha igazán őszinte szeretnék lenni, talán most jobban félek, mint általában. Bár lehet, csak megint túlkomplikálom a kialakult helyzetet és majd valahogy átvészeljük ezt az időszakot is.

Viszont ez fél év. Akárhogyan is nézem ez 182 napot jelent nélküle. Nélkülük.

Mikor meghallottam, hogy mennyi időről is van szó, egyből azt kérdeztem, hogy hazatudnak-e jönni úgy, mint a turnéról? De sajnos csak egy lehajtott fej és egy fejrázás volt a válasz.  Anyu szerencsére nem akadt ki annyira, mint én, legalábbis nem mutatta ki. Ő aránylag már elfogadta és megszokta, hogy erről szól a fia élete. Én sajnos még nem tudtam.